PGTandem egy olyan vállalkozó kedvű résztvevőkből álló csapat, amely maganszemelyek,baráti társaságok, cégek részére szervez kalandtúrákat, cégtréningeket, akik szeretik a váratlan helyzeteket, csapatembernek érzik magukat, úgy gondolják a nehéz helyzetekben is képesek jó döntéseket hozni, mindemellett szeretnék kipróbálni felkészültségüket, rátermettségüket, akaraterejüket, állóképességüket egy élményekkel teli izgalmas kalandtúra keretében, mind például a siklóernyős tandemrepülés.
Mind pilóta, 2005-ben szereztem meg a siklóernyős engedelyt, magyarország egyik legjobban szervezett siklóernyős iskolájában. Siklóernyős karrieremet a tandem repülés és a távrepüles irányába vezettem, így több mind egy ezer repült órával és több száz megreptetett utassal rendelkezem. A tandem repülés elbűvölő élmény a pilóta számára is, mert olyan élményt adhat az utasnak amit mások csak álmodnak: együtt repülés a madarakkal, repülés a felhőben stb.
Miért válasszon minket
A tandem repülés az pilóta számára is izgalmas, mert olyan élményt nyújthat az utas számára, amelyről csak más emberek álmodnak: repülnek a madarakkal, a felhőkben stb.